Amikor Panniék esküvői dátuma kiderült, Mira még (divatos kifejezéssel élve) pocaklakó volt, de a mai napig emlékszem, amint Panni kiemelte, hogy kb. fél évesen már őt is várják ám! Olyan messzinek és hihetetlennek tűnt, erre tessék, tényleg elérkezett a nagy nap: Panni asszony lett, Mira pedig táncolt élete első esküvőjén. Akarom mondani, táncolt volna, ha nem dől ki, de erről később. Amit fontos megjegyezni: valami csoda folytán a templomban nem szerette volna a visszhangot próbálgatni, így teljesen jólnevelten, csendben hallgatta a szertartást. Mondjuk a menyasszony szépsége láttán másnak is elakadt a lélegzete Ezután elfoglaltuk a szállást, hogy aztán felfrissülten kezdjünk neki a vacsorának. Mira némileg sérelmezte, hogy a tyúkhúslevesből és egyéb finomságokból nem kap, a cserébe felkínált sütőtök pedig egyenesen kiverte nála a biztosítékot, így valószínűleg "Ezek tényleg reménytelen esetek!" felkiáltással álomba sértődte magát, így kedves szülei minden előzetes tervet és várakozást felülmúlva fél 11-ig "buliztak". A távolság miatt nem szerveztünk felügyeletet neki, így én arra számítottam, hogy legkésőbb 8-kor le kell lépnünk a színről. Ezzel szemben Babó gyönyörűen aludt a friss levegőn
Jó is, hogy pihent, mert másnap meghódítottuk a diósgyőri várat, ahol alkalom nyílt arra is, hogy leteszteljük, ágyút lehet-e dörgetni Mira mellett. Hmm, öööö - az első dörrenés enyhén szólva megrémisztette, de aztán kifejezetten jól érezte magát ezen a kirándulós napon. Nem is csodálom, Lillafüred anyukájának is nagy élmény volt 13 éve Ezért is folytattam keresőhadjáratot József Attila táblája után