Fogalmazzunk úgy, hogy a hétvége megint elég sűrűre sikeredetett
Szombaton a Vasúttörténeti Parkba mentünk Lukácsékkal. na, ez volt az a hely, amit Tamás már régen felvett a megnéznivalók közé, de én nem mutattam valami hatalmas lelkesedést a dolog iránt. Egyszer aztán mégis elindultunk, de akkor meg a Lágymányosi-hídon nem tudtuk eldönteni, hogy vajon az ott strázsáló rendőrbácsik kütyüje rólunk is készített-e egy sztárfotót, vagy nem, mindez peig olyan lelki törést okozott akkor még kétfős családunknak, hogy nem tudtunk volna önfeledten örülni a vonatoknak (magyarul visszafordultunk).
Lényeg a lényeg, hogy Lukács (a masiniszta, by Michael Ende) mára olyan méretűvé cseperedett, hogy kifejezetten élvezte a Thomasokat, a szombati nap egy részét itt töltöttük el. Számomra nagyon pozitív csalódás volt a hely, mert bár nem vagyok egy vonatőrült, egészen szórakoztató volt.
Azért az én benyomásaimról mesélek, mert Mira az egészet végigaludta. Mellesleg többet aztán szombaton nem volt hajlandó aludni, így estére teljesen kiütötte magát. Ez egyébként az elmúlt napok tendenciájába abszolúte illik: egyszer, ha alszik, cserébe éjjel sokkal később ébred, reggel pedig tovább enged aludni. Végülis nem olyan rossz üzlet
