de úgy látszódik, minden megoldódik előbb-utóbb. Ez arról jutott eszembe, hogy tegnap Mirával misén voltunk, méghozzá sírás és egyéb kalandok nélkül
Történt ugyanis, hogy Apa a diákokkal járta a természetet tegnap, így aztán nem volt kedvem egyedül babakocsit tuszkolni az autóba. A hordozókendő meg úgy bevált szombaton, hogy ideje volt élesben is kipróbálni. Így csak az autósülést kellett levinnem.
Láss csodát, a kocsitól a Szent Imréig vezető út még kézszájbagyömöszöléssel telt (legújabb divat Lányunknál, állítólag a fogzás előudvara
), de a templomban 1,5 perc alatt elaludt. ... és nem zavarta onnantól se orgona, se kornyika, se gyerekzsivaj, csak szunyózott, szunyózott. Néha kicsit megigazgattam, olyan hangosan horkolt Persze nagy sikert aratott az öreg nénik és a kis totyogósok körében. Sőt, egy apuka a kislányához: Nézd, te is ilyen kicsi voltál... Sőt, még kisebb!" Váááááááóóóóóóóóóóóóóóóóóóó, ilyet még nem hallottunk
Szóval ez a hordozós dolog valami csoda... És annyira jó érzés, ahogy ott szuszog az ember mellkasán... Egyszerűen imádom!
Pedig milyen elképzelhetetlen volt ez még egy hete
Mondtam is akkor a Tamásnak egy hordozókendős anyuka láttán, hogy bezzeg a Mira nem bír ki egy fél órát sem, nemhogy egy egész misét... Erre tessék, csak módszer kérdése.
Így aztán tegnap elmeditáltam rajta, hogy szülőségünk röpke 3 hónapja alatt a következő módon kategorizálható, sok esetben itt nem említett problémákkal szembesültünk:
- megtaláltuk a megoldást (lásd cumizavar, horozókendő)
- nem találtuk meg a megoldást, de magától elmúlt (lásd hasfájás - nem akarom elkiabálni, de ez a 3 hónap úgy látszik tényleg 3 hónap, nem is tudom mikor láttam tőle utoljára hasfájós hisztit)
- nem találtuk meg a megoldást, de kitartóan keressük (aztán hátha majd magától elmúlik) 
Mindezt azért tartottam fontosnak leírni, hogy magam se felejtsem el, ha nehézségek adódnak, hogy vagy így, vagy úgy, de minden megoldódik
