ma, hogy majdnem pontosan 10 évvel ezelőtt, amikor a gólyatáborban feltehetően először láttam Pétert és Tamást, vicces lett volna, ha valami jövőbe látó lény a fülembe súgta volna, hogy lesz egy szép nap, amikor ők bizony altatódalt énekelnek a kislányomnak, és órákon át "rogyasztgatnak", hogy elaludjon Szerencsére a fülembe már akkor sem sugdolóztak lények (akkor nem itt publikálnánk, hanem a Mónika show-ban). Na, és azért a mai nap eljöttéig végigizgultunk együtt pár vizsgát, volt jópár büfés beszélgetésünk, született pár költemény izgalmas egyetemi előadásokon, elfogyasztottunk pár közgázas ebédet, férjhez mentünk és nősültünk, nem nősültünk, bármikor képesek vagyunk órákon át sztorizgatni, és ami a legfontosabb, azóta is tartjuk a kapcsolatot, egy fejezet vagyunk a Jóbarátokból
Így aztán eljött eme lányringatós nap is. Ginának nem kell üzennem, ő látta, jól áll Péter kezében a gyermek Tamás anyukájának viszont ezúton üzenem, hogy ad1) szuperul sikerült a válogatás! ad2) Tamás elaltatta Mirát, jöhet az unoka Pedig nem volt egyszerű dolga Péteréknek, ugyanis Mira az egész napos alvás után enyhén nyűgös állapotba került. Először jófejkedett, aztán bemutatta, milyen a "kialudtság miatti kialvatlanság" Gina, a Veled készült kép elmozdult, várjuk a Tiéteket!
Köszönjük a látogatást Mira nevében is, aki azóta Tamás énekhangjával álmodik