Ma például felhők voltak... De a napi sétát ma nem hagytuk ki. Az egész azzal kezdődött, hogy amikor a tárolóból hoztam ki a babakocsit, a közvetlen szomszédaink éppen akkor érkeztek meg az oviból. Namost. 3,5 éve vagyunk közvetlen szomszédok, jó, annyira nem vékonyak a falak, mint egy panelban, de a gyereksírás például áthallatszik, és az eddigi összes érintkezésünk a következőkre korlátozódott: mi bemutatkozásunk, víz-kölcsönzés az ő részükről, mézeskalács forma-kölcsönzés a mi részünkről. Nem akarom rájuk fogni, de valahogy sosem voltak lelkesek... Mondjuk ez jellemző erre a városra, és talán nem is ok nélkül. Erre ma hallom, ahogyan a csajszi mondja a kislánynak, hogy na, most meg tudod nézni a babát! Így aztán elkezdtünk beszélgetni, és többet tudtunk meg egymásról 20 perc alatt, mint az elmúlt évek során. Mondhatni, összebarátkoztunk
Ez is egyike azoknak a jó dolgoknak, amiket Mira hozott magával az életünkbe. Mindig is zavart, hogy nem nagyon van kapcsolat a szomszédokkal. Egy vidéki, sőt, falusi embernek ez nagyon fura, ezért Pestnek tudtuk be. Most, hogy megvan a közös pont, megtört a jég. Tényleg nagyon örülök
Aztán ahogy kiléptünk az ajtón, ismét leszakadt az ég. Így felavattuk a babakocsi esővédőjét is. Szerencsére nem sokáig esett az eső, illetve utána még tisztább volt a levegő is. Nem csoda, hogy Babó ki volt ütve utána
