Semmi aggodalom a cím láttán, csak megboldogult lánykoromban ez a sorozat futott kedden (perpill gőzöm sincs, megy-e még, nekem ott befejeződött, amikor Dzsordzs Klúni kiíródott, illetve Grín doki elhunyt). A Doktor House szerdán megy (legalábbis amikor még a tévénéző populációba tartoztam, akkor ment), így ezzel csak azt szerettem volna szimbolizálni, hogy ma is doktoroknál jártunk. Én nem tudom, bennünket is ennyi vizsgálatra hordtak-e annak idején szüleink, de már kezd az agyamra menni a sok "hathetes" kontroll. Azt hiszem mindent elárul, hogy Babó már éppen 8 hetes lesz holnap, de talán ma végre sikerült letudnunk az összes hathetes vizsgálatot. Ebben mondjuk nagyban közrejátszik az a tény, hogy annak ellenére, hogy ez egy kétmilliós főváros, az ÖSSZES gyerekorvos, gyermekekkel foglalkozó szakorvos kedden (csak és kizárólag kedden!) 9-11 között (csak és kizárólag 9-11 között!) rendel. Így már 8-kor elindultunk itthonról, hogy 9-kor mi legyünk az elsők a neurológián. Ide azért kellett jönnünk, mert amikor a kórházban vizsgálták pár naposan Zsebóriásunkat, a doktornéni céklavörösre tapsolta a tenyerét, de akkor sem volt képes felébreszteni Manellót. Tény és való, hogy akkoriban még az evéseket is végigaludta. Nem lehetett komolyan gondolni, hogy majd lépeget, meg mászóreflexet mutogat az álmok mélyének legmélyén, de szerencsére erre a doktornő magától is rájött, így nem vált szükségessé, hogy én világosítsam fel erről.

Szóval ezért ma mentünk "reflex-vizsgálatokra". Mindegyik kiváltható, sőt, megdicsérték a figyelmét. A fejemelgetést még gyakorolnunk kell, így eljön a "nappal hason kínlódunk" korszak. Aludni imád hason, de éber állapotban egyszerűen nem bírja elviselni, ha nem lehet háton. Visszatérve a vizsgálatra, én személy szerint nem csodálom, hogy a Vasarelyt meghazudtoló képek láttán Magzatunk idegrendszere elkezdett dolgozni, mint ahogyan azt sem, hogy terpeszülésben megtisztelte a doktornőt ezzel is, azzal is (ezzel=kaki, azzal=pisi). Mondanom sem kell, a vizsgálatot végigordította, mert az elmúlt időszak nem csupán arra volt elegendő, hogy ébresztgeni már egyáltalán nem szükséges. Babó komoly 3 másodpercet hagy nekem ébredést követően. Ennyi időm van arra, hogy felfogjam, ébren van, beérjek a lakás bármely pontjából, kivegyem, letelepedjünk, és amennyiben ezen idő alatt nem sikerül azt a bravúrt véghezvinnem, hogy teletömjem a száját, akkor jön Az Üvöltés. Minthogy még a doktornő érkezése előtt megébredt, esélyem sem volt kihúzni vele csendben...

Így aztán a vizsgálat után némileg megkönnyebbülten a jó hírektől megetettem, közben pedig erőt gyűjtöttünk a 11 órára beütemezett csípőszűrésre. (5 héttel előtte adnak időpontot, szóval no sansz ezeket ennél jobban összehangolni).

A kórházi etetés annyira volt elég, hogy mire visszaértünk a kerületi rendelőbe, addigra már Az Üvöltés 2. című produkciót élvezhette a rendelő közönsége. Elég legyen annyit mondanom, hogy a recepciós nő bement (mit ment, inkább rohant) a doktorhoz megkérni, hogy Mirát vegye előre, mert ÉHES. A doktor bácsi pedig ennek olyan gyorsan eleget is tett (gondolom a Mira-féle pszichoterror, értsd hangerő ebben jókora szerepet játszott), hogy jómagamnak arra sem volt ideje, hogy levegyem a kabátom. Így Mira egy-szál-pelusos vizsgálatát én nagykabátban asszisztáltam végig. A különböző iratcsomók (beutaló, sorszám, leletek, Taj-kártya és társai) rengetegében az ugyancsak nagyon kedves asszisztens segített, így én koncentrálhattam arra, hogy minél előbb újra visszacsomagolhassam Golyófejűnket. Kifelé menet már nem is csodálkoztam, hogy az egyes számú nővér a kezembe nyomta a szoptatós helység kulcsát, így aztán Utódunknak nem kellett elviselnie az éhség további gyötredelmeit. Mondom én, az egész rendelő összefogott, hogy Mira jóléte biztosítva legyen. Komolyan, szerintem valami soron kívüli fejlődési ugrás van nála, vagy amúgy nem értem, miért evett ma ennyit. Itt kell megjegyeznem, hogy sok evésnek sok ...... a vége, mert nehogy az ortopéd orvos sértve érezze magát, ő is kapott a tisztelet jeléből. Biztosan hozzá vannak szokva, így nem szégyenkeztem miatta, csak magamban beszélgettem el Mirussal arról, hogy miért pont ma gondolta úgy, hogy óránként hódol amúgy nem túl szeretett termelési tevékenységének.

Ha tudtam volna, hogy ma még mi vár rám, a csendes elmélkedés helyett minimum három hangos hálaimát mondok el. Ugyanis hazaérkezésünket és a mai 3. soron kívüli étkezésünket követően ágyba fektettem Mirát. Nem telt el 5 perc, hallom, hogy elégedetlenkedik. Az első pár nyöszörgésre még nem szoktam kivenni, mert rendszerint elalszik, csak előtte dünnyög még egy sort. De amikor a dünnyögés átment olyan sírásfélébe, már fokozottabban füleleltem. Amikor a sírásféle határozott ordítás lett, bementem hozzá. Annak ugyanis rendszerint oka van, ha Mira sír... Hason fekvő Babánkon ekkor még semmi szokatlant nem tapasztaltam (az, hogy ilyenkor olyan vörös a feje, hogy ha lennének fogai, maximum azok villannának ki, de mivel nincsenek, így semmi nem töri meg a színharmóniát, szóval ez már nem szokatlan). A Látvány akkor tárult a szemem elé, amikor felemeltem: a ruhája elöl egészen az álláig sárgás színben pompázott (a félreértések elkerülése végett itt jegyzem meg, hogy eredetileg rózsaszín). Jól sikerült a rendelőben bepelenkáznom... Ruha le, Babó pedig először életében kipróbálhatta a csap alatti fürdés örömeit.

Én meg azóta is mondom a hálaimákat, hogy ezt a produkciót itthonra tartalékolta, és a doktoroknál csak a pelus és a ruhák levétele után alkotott.

Úgyhogy az igazi vészhelyzet szerencsére itthonra maradt, mi pedig letudtuk a kontrollokat. Persze, hogy ne unatkozzunk, jövő hétre már megvan az oltás időpontja, de ezt halkan mondom, nehogy Mirus megneszelje